"A várakozás a lélek vesszőfutása"- szól a mondás. Ha valakit a rossz sorsa arra kényszerít, hogy a magyar egészségügyben "áldozatként" szerepeljen, saját bőrén tapasztalhatja a várakozás minden gyötrelmét. Egy ismerősöm meséli, hogy műtétre várt a fiával. Reggel hétre lettek berendelve - mint kiderült, többed magukkal. Volt, akit az egész napos várakozás után, délután hazaküldtek, hogy majd jöjjön máskor.

Álljon itt Wass Albert pár sora, a Nagyapám tanítása c. írásából. "...ha valakinek az idejét lopod, azt úgy meglopod, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozással eltelt időt semmi hatalom nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége, örökre elveszett. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha..." Idézet befejezve, de még valamit hozzátéve. Általában könnyen igérünk valamit, sorolhatnám a sok vadászati meghívást - amikből semmi sem lett - igaz, már nem is veszem komolyan ezeket. De igérünk időpontokat, lehetőségeket, mindenfélét.

Szoktam volt mondani, ne igérj semmit, mert akkor nem kell betartanod. A be nem tartott igéret legalább olyan súlyú, mint a Wass Albert által leírt késés. Aki könnyelműen igérget, az a késést sem veszi komolyan, mert a két jellemvonás rokon.

Magamat egy latin mondással nyugtatom: Fide, sed cui, vide.( Bízzál, de nézd kiben.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.