Két kis faforgácsot találtam a zsebemben. Nyikómalomfalván, egy székelykapukat faragó család műhelyében tettem oda, ahol éppen egy hatalmas székelykapu formálódott.  A faforgács nekik hulladék, nekem érték, emlék, gondolatokat ébresztő kis fadarab, ezért tettem el őket. A félig kész székelykapu - indás, virágos mintázatát - sokféle alakú vésőkre mért, ezer és ezer kalapácsütés kelti életre. A faforgács minden darabjának a "szülőanyja" egy kalapácsütés. A szorgalom és a kitartás jelképei. És az elkészült kapuk, a székely büszkeséget hirdetik.

Pedig Nyikómalomfalvát majdnem teljesen elpusztította a pár évvel ezelőtti árvíz, amikor a Nyikom patak bőszült áradása, fél óra alatt tarolta le a kis falut. A székelykaput készítő legényember, a műhely falán mutatta a két méter magasan maradt nyomokat, az árvíz nyomát.

- A falu majdnem minden székelykapuját apám és én, meg a bátyám készítettük - emlékezik vissza a legény arra a rettenetes napra. Az áradás elvitte az összes székelykaput és lerakta a közeli völgybe.  Mi válogattuk ki őket, így kerülhettek vissza a helyükre. - meséli a fiatalember.

Két kis faforgács és mi minden van mögöttük. Kincsként őrzöm őket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.