Ha már az Erdélyi élményeim közé beiktatva - kakukktojásként - egy "itthoni" horgászatról is írtam, akkor elárulom, hogy "ott" is horgásztam.

Zetelakától, a Hargitát átszelő - igen jó, de cudar kanyargós - Gyergyószentmiklósra vezető út első állomása Sikaszó, a második a Libán-tető. Zömében rönkből épült pazar nyaralók bújnak meg a hatalmas fenyők oltalmában és bővízű patakok csobognak a völgy felé. Két helyen is ki volt írva, hogy pisztrángot lehet kapni, vagy fogni.

Ezt nem lehet, nem szabad kihagyni, ugyanis még sohasem pisztrángoztam, viszont a legutóbbi Erdélyi utam alkalmával, volt szerencsém megkóstolni a muzsdés pisztrángot és felejthetetlen volt. Hogy mi is a muzsdé? Majd a végén elmondom.

Tehát pisztrángozás. Ha ezt annak lehet nevezni, ugyanis nem egy sebesvízű patakból műlegyeztem ki a pisztrángot - ahogy azt filmekben láttam már -  hanem egy kis tavacskából, ahol hemzsegett az egyforma méretű pisztráng. A horgász"felszerelés" egy girbe-görbe botból és egy horogból állt. - Ha húzza a hal, húzza maga is - szólt az utasítás. Mit ne mondjak, tíz perc alatt megvolt a vacsoráravaló.

A muzsdé pedig nem más, mint fokhagyma, tejföl só és bors keveréke, rákenve a tárcsán sült pisztrángra. Aki már evett, az tudja miről beszélek, aki még nem, az igyekezzen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.