Kb. tíz-, de lehet, hogy tizenöt éve annak, hogy nem vadásztatok. Elegem lett a sok hajnali kelésből, a késői fekvésből, a  kiszámíthatatlan, macerás vendégekből, a vad láttán az alkudozásokból, és még sorolhatnám mikből, amiket csak azért nyeltem le, hogy a vadásztársaságnak bevétele legyen. 

Azóta csak egy-két barátot vadásztatok, de mindenféle elvárások nélkül, amitől mintha ezek a vadásztatások jobban is sikerülnének. Valószínű, Dianának is jobban tetszik ez az "örömvadászati" forma. Múlt héten lövettem azt a bakot "akinek" a képe egy hannoveri társaságában szerepel az írásomban, ma reggel pedig egy igen öreg, hosszú szárú, az egyik száron szinte semmi ággal nem rendelkezőt. Már vége az űzekedésnek de ez a bak még felállt a sípra, kíváncsiságból-e vagy csak megszokásból, ezt ő tudta volna megmondani. Ez lett a veszte, mert a patakszéli jágerkenderből kilátszott brelőle éppen annyi, amennyi elég volt a jó lövéshez.

A lövést megelőzően sem volt eseménytelen a reggel. Az egyik lucernatáblára ráfordulva, - ahol az erdő egy beszögelést ölel körül - disznók falatozták a harmatos lucernát. Egy nagy göbe és a malacai. Az egyik malacka bánta, hogy nem tartott az erdő oltalmába visszakocogó anyjával.

Eseménydús, szép és eredményes reggel volt ! Jót vadásztattam !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.