Szeptember a szarvasbőgés és a bornapok hónapja. Van még ezen kívűl más jeles őszi esemény is, pl. az iskolakezdés, de én most csak az élvezhetőekről szólnék. Minden - magára valamit is adó - kisebb-nagyobb város megtartja a borainak seregszemléjét. Baranyában Villány, Tolnában Szekszárd a két tradícionálisan bor "nagyhatalom". A Szekszárdi bornapokra éppen a legalkalmasabb időpontban toppantunk be, vadászatból jövet, jól kitikkadva, éhesen, szomjasan, szóval "nyitottan" a kitelepült borászok kínálatára. De erről már írtam.

Töredelmesen bevallom, nekem nem a súlyos, nehéz borok a kedvenceim. Kedvelem a könnyű, üde rozékat, a beszélgetős kadarkákat, a barikolt borokkal bajban vagyok. Nem csak a füstös ízvilág miatt, habár arról is az a véleményem, ha "putri" illatú, ízű, italt szeretnék, arra a legjobb a whyski. De ennél nagyob a bajom, amikor a büszke pincegazda bemutatja a mélyben pihenő tölgyfahordók garmadáját. Olasz, francia hordók sorjáznak, egyenként olyan árban, ami egy jólkereső értelmiségi havi bérénél is több. Még belegondolni sem akarok, hogy mennyi fa, tölgyfa  - és a legjobb minőségű - kell a borászat kiszolgálásához. Hajdanában - amikor még én is pincetulajdonos voltam - és csináltam a rosszabbnál rosszabb borokat, a hordóim éveket, sőt több generációkat is kiszolgáltak. Ezt a barikolós divatot nem lehet győzni hordóval, ugyanis maximálisan három évig szolgálnak azután "nyugdijazzák" őket. A hordók miatt kivágott fák érdekében kérnék mindenkit nagy tisztelettel, hogy ne tessenek már a barikolt borokat szeretni! Ha nincs kereslet, nem kell a kínálat. Jó az a bor tisztán "borízűen" is ! A tölgyfák meg maradjanak a helyükön.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.