Ahogy két pletykáló vénasszony (ember) mondaná : - jajj kedvesem, nem is tudom, hogyan mondjam, de itt valami nincsen ám rendben!

Hát én sem tudom, de "erőst" elgondolkodtam. Besenyő Pista bácsi előadásában, azzal az eszemmel, ami a fejemben tartózkodik. Ennyi a prológus, most a lényeg. 

Kicsit visszakanyarodnék még a borhoz, a borászathoz és annak elengdhetetlen "kellékéhez" a pincékhez. Volt nekem is, mégha kicsi is, de úgy funkcionált ahogy kellett. Benne laktak a szépen lefestegetett hordóim, sorfaluk között annyi helyet hagyva, hogy egy lopóval a vállamon - a borral töltött poharakat kóstolgató barátokkal körülvéve -  még éppen elfértünk. Jóféle beszélgetések  sarjadtak a csillogó bortól, a pince hűvöse meg álnokul sugallta, hogy felérve sem lesz semmi baj. Olykor akadt, de ez már egy másik történet, maradjunk a pincéknél.

Szóval a bornapok alkalmából lehetőségem volt egy-két pincét megtekinteni....Hát hogyan mondjam anélkül, hogy írígység érződne, mert nincs bennem. A pincék  egynémelyike - ha lehet ilyet mondani - már maga az öncélú hivalkodás. Százmilliók vannak a mélybe beépítve (üveglift, hogy lépcsőzni se kelljen, bőrgarnitúrás szivarszobák, stb) valóban méltó helyet adva ugyan a boroknak, de leginkább az ámuló, bámuló és semmit nem értő magamfajtának. Az egyik - a városka nevét nem mondanám - félig kész pince láttán történt az elején leírt "erőst" elgondolkodásom.Ennek a létesítmények egyetlen négyzetmétere többe került, mint az én egész házam, amit egy élet munkájából tudtam csak felépíteni. A szuperpince "gazdája" meg életében egyetlen percet sem dolgozott.

Igaz lehet a mondás, miszerint munkával nem lehet pénzt keresni ?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.