Falurombolás

2011.10.09. 10:38

Magyar részről micsoda felháborodás kisérte (jogosan)- a rendszerváltás idején nyilvánosságra hozott - Romániai falurombolást. Addig is tették, csak itthon nem volt illdomos beszélni róla. A "Kárpátok géniusza" városokba akarta terelni a vidéki románokat, de legfőképp a magyarlakta helyeken a magyarokat. Ha kellett, egyész falvakat árasztott el vízzel, hogy ott duzzasztómű létesüljön, lehetőleg gigászi méretekben, mert ez volt méltó a bizarr ötlethez.

Gigászi ötletekben kis hazánkban sincs hiány. Falurombolás folyik, de nem "elárasztásos" módszerrel, hanem úgy, hogy a falu megszünt "eltartóhely" lenni. Ahogy az állatvilágban, itt is ugyanúgy szűkül az élettér, egyre több fajt végveszélybe sodorva. De most már az emberekről van szó, a "vidéki" emberekről. A mezőgazdaság a zöldbárók kezébe került, a volt TSZ-ek mára Zrt-ék lettek, kevés emberrel, csícsás gépparkkal, pár embernek adva csak munkalehetőséget. Ez eddig rendben is van, csak mi legyen a többiekkel, akik az elmúlt években "elfelejtették", hogy hogyan kell a földből megélni. 

Egész utcasorok néptelenednek el, fiatal, életerős nők indultak betegeket forgatni Németországba, Auisztriába, jobb keresetért, mint amit itthon egy diplomás kap. Ahogy egy kicsit gyökeret vernek "odakint", követi őket a család. Az én falum házainak több mint a fele már eladó, üresen áll. Mi ez, ha nem falurombolás ?

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr603289063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2011.10.09. 15:06:35

Sajnos a "Mi lesz holnap?" kérdés egyre inkább 'luxus'nak számít. ..és a "Mi lesz ma?" kérdés hódít teret...a túlélésért folyik a napi küzdelem..."Ahogy az állatvilágban"

Az angol beteg 2011.10.09. 19:28:31

Épp most beszéltem egy ismimmel..Egyiptomba ment ki dolgozni és szavait idézve: "egy álom ami ott van" ..Ő is falusi volt.

Paci-ens 2011.10.11. 07:35:37

Tesó!
Hozzájutottam egy magyar paraszt zárt ülésen, a parlament előtt elmondott véleményéről.
(Tisztelt képviselő Urak és Hölgyek!
Köszönöm, hogy szót kaphattam a parlamenttől.
Torgyán Úr mezőgazdasági miniszter tervezett változtatásairól, valamint a kormány állami tulajdonában lévő mezőgazdasági feldolgozó üzemek privatizálási szándékairól az a véleményem, hogy, a magyar mezőgazdaságot halálra ítélik.
Lehetetlenné teszik az ebből megélő, emberek zömének megélhetését, mellyel jelentősen csökkenni fog az adóbevétel, valamint jelentősen növekedni fog a deviancia, mivel, ha valaki ennek ellenére is megpróbál termelni azt azonnal ellopják, mert olyan árak alakulnak ki, amit csak a középosztály engedhet meg magának, de az sem sokáig.
A fiatalok menekülni fognak a falvakból, mivel semmi reményük nem lesz az apáikhoz hasonló tevékenységgel eltartani a családjukat. Drasztikusan csökkenni fog a falvak létszáma, mivel mindenki a városokban próbál munkalehetőséget keresni, egyre kevesebben fognak mezőgazdasági ismereteket tanulni, mert úgysem lehet megélni belőle.
Az utolsó generáció lassan elmegy aki még tudja, hogyan kell a kárpátmedencében okosan gazdálkodni.
Tisztelt parlament, kérném az engedélyüket, hogy a tervezet kitalálójukon bicsakommal elégtételt vehessek.)
Szegényt azonnal a magyar cukoripar, húsipar,stb. sorsára ítélték.
Azóta esszük az Afrikából, és máshonnan behozott,különböző szerekkel terhelt zöldségeket, húsokat, és a multik röhögve gazdagodnak az EU. vigyázó felügyelete mellett.
süti beállítások módosítása