Első nap !

2011.11.20. 11:27

Alig egy rövid ebéd a közel 700 km-es út után és már a hegyeket tiprom. Próbálom a sziklás meredély keskeny kőpárkányain megvetni a lábam és lehetőleg nem lefelé nézni. Lemaradni sem akarok a jól megtermett - itteni hegyek között felnőtt -  vendéglátómtól, akit nevezzünk egyszerűen Tóninak.  Hirtelen ér a feladat, a szívem, tüdöm teljes fordulaton próbál életben tartani. Egy szögesvégű botot adnak a kezembe, hogy arra támaszodjak, ha csúszni kezdenék.

"Ez a harmadik lábad" - magyaráz a türelmetlen Tóni, amit mindíg a meredek oldal felé kell betámasztani. Nekem ugyan a négy láb is kevés volna - de próbálok egyensúlyozni a bot és a lezuhanás között. Azért biztosabbnak tartok olykor egy-egy csenevész fenyőt megragadni, bízva abban, hogy jobban kapaszkodik, mint én. Már mindenem izzadságban úszik, de amikor megállok, hogy a sípoló tüdöm nehogy kiszakadjon, már néz rám a sürgető tekintet. Valami leshely felé mászunk, de nem akarom megkérdezni, hogy meddig még. Jobb is, mert csak egyik lépést terveztem a másik után, nem akarok az egész feladatra gondolni. Részletekben elviselhetőbb.

Egyszer csak elfogy a lábam alól - majdnem azt mondtam, hogy a biztonságos talaj - ugyanis egy lavina által leborotvált katlanhoz érünk, amin át kell kelni, mégpedig egy drótkötélbe csimpaszkodva.

Folyt köv. Zárójelben. A fényképezőgépem megadta megát, így a saját rajzaim adnám közre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr733397721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az angol beteg 2011.11.20. 23:05:43

Ejj de jó kis rajz!!! ...pont a legizgibb résznél..

Paci-ens 2011.11.21. 04:43:36

Tesó!
Tóni fasza gyerek.Jobb lett volna a fénykép, mert, bár igazán adod vissza a hegyeket a képen nem Te vagy. Hol a szakállad?, és nincs is a kezedben bot!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2011.11.21. 06:53:41

@Paci-ens: Tesó! Számolj! két kéz a drótba kapaszkodva, akkor a bot már legföljebb....oda!Fehér szakáll fehér háttér előtt nem túl hangsúlyos, de azért ott van, csak taknyom-nyálam takarja.

Paci-ens 2011.11.21. 11:37:44

Tesó!
Oda kellett volna!
süti beállítások módosítása