Majdnem!

2011.12.02. 08:50

Jól elnyúlik ez a zergés történet, ugyanis közben fácánozni is voltam, valahol a Drávamentén. Tehát ott szakadt meg a mese ( meg én ), hogy Tóni is belátó lett, hogy a sasok miatt-e, nem tudom, de kanyarítjuk magunkra a hátizsákot, markolom a botot és indulunk. Lefelé ereszkedünk, majd egy hegyoldalban oldalazó keskeny csapásra érünk, amin túristajelzés vezet. Elég érdekes útvonal egy túristának, fene a gusztusát annak, aki ezt választja. Sziklák, kövek, gyatra fenyők, ahol meg némi fű zöldelhetett nyáron, fél méteres fagyott gödrök, amiket a hegyen legelő marhák hagytak maguk után.

Alighogy elindulunk, egy zerge jelenik meg a sziklacsúcson. Tóni hasravágja magát, távcsövezi, nekem meg mutatja, hogy a hátizsákra támasszam a fegyvert és próbáljak célozni. Nagyon szerencsétlen póz, ahogy 45 fokos szögben kéne fölfelé lőni. A lábammal nem tudok támaszt keresni, csúszok folyton lefelé - pedig a cipőm orrával rugdosom a fagyos talajt, hogy stabilan feküdjek. Valamennyire sikerül - de iszonytatóan messzinek találom a zergét. Gyorsan, gyorsan, lőni ,lőni - sürget Tóni. Itt egy jókora hibát követek el, tényleg lövök, holott a józan eszem tiltakozik. A nagy távolság miatt is, meg - elfeledve Széchenyi örökérvényű utasítását - hogy fölfelé álló vadra "csapott" célgömbbel kell lőni - mégis a gerincére célzok. Annak rendje módja szerint fölé lövök.

Dél körül érünk a második leshez - ami Tóni szerint - éppen a Hütte fölött van - ahol a cimborák várnak ránk. Meleg kalyiba, forró teák, hátizsáknyi eleség náluk - nálam meg még víz sincs. Jól van na - csitítom magam - én akarok zergét lőni, nem ők. Szenvedés nélkül meg a vadászat semmit nem ér, elfedi az idő. Izeg-mozog Tóni, majd bejelenti, hogy "leszalad" a Hüttébe és hoz kaját. Nem vagyok éhes, de örülök, ugyanis egyedül jobban férek a lesen. Rám bízza Tóni, hogy mire lövök.

Most kezdem élvezni a vadászatot. de nem sokáig. Jó félóra alatt megjárja Tóni az utat - igaz, szakad róla a víz - egy reklámszatyornyi kaját hoz, de vizet nem. Nem vagyok éhes, meg a szám is taplószáraz, úgyhogy csak csendes figyelője vagyok, ahogy egyik szafaládé a másik után tűnik el a darálóként zakatoló fogak között.

Csendes büfögések közepette esteledik, lekászálódunk és ereszkedünk a Hüttéhez. A magasból látom a picike házat, a gyufásdoboznyi autót és két kis pontot - a haverokat, ahogy várják a "földetérésem".

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Acél Csaba

5 komment

Címkék: vadászat zerge

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr503430969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.