Megjelent az "EB A VADÁSZ KUTYA NÉLKÜL" címü könyv
Rántás!
2011.12.15. 17:55
Nem könnyű a libamájat úgy megsütni, ahogy kell, kívül ne legyen kérge, de belül omlós maradjon. Az sem baj, ha egy kis beludogdosott fokhagyma emeli az ízvilágot. Ha mindez egy kis lilahagymás keretben kancsingat a tányérból, már maga a gyönyör. Egy pár szem libatöpörtyű, könnyű saláta-darabkák, paprikakockák - és már ettől a látványtól beindulnak a vágyak.
Nem tagadom, gourman vagyok, szeretem a jót és finomat, legyen az egy szelet zsíroskenyér, vagy tökfőzelék. Sosem voltam válogatós, a háború utáni években ez nagy luxus lett volna, amit az egyetemi menza is erősített. Emlékszem sokáig azt hittem, hogy a sárgaborsó főzelékben azok a jókora galacsinok nokedlik, mígnem felvilágosítottak, hogy az bizony összecsomósodott rántás. Nem bánom, nekem akkor is finom volt, ugyanis éhes ember nem válogatós.
A szegénység leleményessé teszi az embereket. Nem kell ahhoz libamáj, hogy finomat lehessen enni, mint gyermekkoromban a zsíroskenyeres uzsonna. Nyáridőben, amikor paprika, paradicsom is jutott mellé, akkor vitamin-uzsonna lett a neve, télidőben, amikor egy kis pirospaprikát szórt rá Jóanyám, akkor Luculluszi lakoma lett.
Nincs rémesebb, mint egy éhező gyermek. De amikor a szülők dohányra és sörre költenek napi ezreket, akkor megbocsáthatatlan a gyerekek éhezése.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Paci-ens 2011.12.16. 08:29:11
Én még emlékszem a nagymamámnál töltött boldog napokra, amikor frissen ütött tökmagolajos tejfölös cipót, de nem akármilyet, hanem, kemencében sütöttet, kaptam reggelire. Ebédre a fiatal kendermagos tyúkból volt metélt tésztával, majd töltött káposzta. Vacsorára lapcsánka volt aludttejjel.
Még most is itt vannak a számban az ízek.
Őseink mindent fel tudtak használni, hogy változatosabbá tegyék az étkezéseket.
Mi már fasorban sem vagyunk.
De ne csak a ínyencekhez szóljon a nyálcsorgató mese, Nagymamám a házukkal szemben lévő cigánytelepre is gondolt.
Minden héten egy napot áldozott a cigány telep gyerekeire. Elmentünk a helyi vágóhídra, és vödörben vittük haza a vért.Olyan resztelt hagymás vért csinált,amit mindjárt melegében ki is osztott,a gyerekeknek, hogy még most is megnyalnám utána a kanalat.
Ez volt akkoriban az éhező gyerekek megsegítése.
A mai világban amikor mindent a pénz diktál már nem egészen így működik. Vitatkozik egymással az önkormányzat, és az iskola, aki nem tud kijönni az államilag meghatározott fejadagból.
Családok akik nem tudják fizetni az adósságaikat, csak az iskolákban bíznak, hogy tudnak enni adni az éhező gyermekeiknek.
És én még azt hittem, hogy nekem volt nehéz gyermekkorom!
Visszasírom.