Azt már "kifecsegtem", hogy újév első napjának hagyományos  tevékenysége, hogy kimegyek a vadászterületre. Nem lövési szándékkal, amit mi sem bizonyít jobban, hogy legutóbb már fegyvertelenül mentem. Kérdezhetnék, hogy akkor mi végre? Ha nem lesz pletyka belőle, elmondom. Nem vágyom Szent Ferenc babérjaira - a képzavar miatt kicserélem glóriára - de én is beszélni szoktam a vadakhoz. Volt már, hogy egy vaddisznó göbe a lesem előtt szoptatta a malacait, vagy pár órája született őzgida botorkált az anyja mellett, de  szarvasok intim pillanatait is láttam már...és sorolhatnám vég nélkül, amit a természet adott nekem mint látványt és amit én rendszeresen meg is köszönök.

Újév első útja a Leánka patak völgyébe vezetett. A patak két oldalát sűrű füzes kíséri, alatta vizes tocsogókkal, nehezen járható nádasokkal.. Éppen egy friss vaddisznónyomot vizsgálgattam, honnan jöhetett és merre tartott, amikor hangos berregéssel egy szalonka repült fel a lábam alól.  Istenem!  A legkedvesebb madaram és a legszebb vadászataim is a szalonkákhoz kötődnek.  Egy itt maradt madárka volt az idei első vadam, amit láttam. Csak túlélje a telet. Mondjuk, ha olyan tél lesz, ami már majdnem tavasz - mint ezen a napon - akkor bizonyára.

Ennél szebb évkezdet nem is lehetett volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.