- Az oroszok már a spejzban vannak - szólt a már klasszikussá vált mondat - a "Tizedes, meg a többiek" c. filmben. A vaddisznók meg a kertekben - mondom én - a délutáni kutyasétáltatás látványa alapján. A hótól nemrég szabadult vetésen keresztül tenyérnyi vaddisznónyomok vezetnek a falu felé, érthetetlen vakmerőséggel. Mit keres egy jókora disznó, a falu szélén?  Azután "megfejtődik" a rejtély, ugyanis nem az éhség hajtotta az öreg sörtevadat ilyen kalandokba, hanem a dió szeretete. A kertek végén sorakozó diófák alját túrta végig, ropogtatni valót keresve. Már sokszor hallottam a magaslesen, hogy az erdőben túrja, ropogtatja a diót, a szóróra kirakott kukoricára ügyet sem vetve.

Visszaemlékszem a szolgálati lakásunk udvarán álló öreg diófára. Finom papírhéjú dió termett rajta, ha a markomban kettőt összeszorítottam, könnyen törtek. Bizony sokszor elidőztem a fa alatt, belefelejtkezve a diótörésbe. Itt volt a lovak karámja és Pici kutyám kennelje is,  jó társaságban élvezkedtem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.