A kerekre hízott Hold lassan emelkedett, már a les mögötti erdő fái közül szórta ezüst sugarait. Hideg, csípős szél tett mindent fagyossá, még a az erdő árnyéka is fagyosan vetült a lucernatáblára. A hideggel mit sem törödve, a pockok járataiban vígan zajlott az élet, felkeltve ezzel a fiait neveló rókaszuka érdeklődését. Éhes volt, a szoptatás megviselte, az erdőben kakatoló fácánokról tudta, hogy már az ágak közé gallyaztak, így velük nem is próbálkozott.

Jó lesz az a pocok mára, ha egy kicsit ásni is kell érte - gondolta és már szaladt is az első pocokvárhoz. Mielőtt munkába fogott volna azért mégegyszer körülnézett, és ekkor veszélyt érzett. Talán a lesen ülő két árnyék volt szokatlan, vagy valami kis nesz, ami a puskát emelő kézől származott - csak ő tudná megmondani, de úgy döntött, hogy villámgyorsan visszaiszkol az erdő védelmébe.

-Hű, ez elment, sóhajtott a fiatal vadász, szomorú szemmel. Nem baj - így az öreg  - a lehetőség mindíg szebb, mint a beteljesült, kicsit szomorú vég. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.