Hatéves koromban vívóként kezdtem a sportolást  A Szolnoki MÁV színeiben. Remek vívók kerültek ki ebből az iskolából, ahol -  a szakmán kívül - az emberi tulajdonságok mércéjét is magasra tették.  Egy rossz jegy az iskolában,  komoly beszélgetést vont maga után, az edzésről eltiltás volt a legnagyobb büntetés.  De nem csak Szolnokon volt ez elvárás, hanem általában a vívókat, mint a legsportszerűbb embereket emlegették. Bizonyára ott is, ahol Palikánk cseperedett olimpiai bajnokká. ( Igaz, tartalékként, egy percet nem töltve a páston.)

Szinte csak a vívókra volt jellemző, ha egy bekapott tust a bíró nem ítélt meg, a vívó maga jelezte, hogy nála a találat. Palikánk tust kapott, mondhatni öntust, de a csókosok kara nem neki ítéli, már lassan mindenki hibás lesz a dologért, amit Palika is kezd elhinni.Ilyenkor egy olimpiai bajnok felemelt kézzel elismeri a tust, a vereséget és csendben lelép.

Miközben a rendkívül szimpatikus feleség már Máriagyűd felé zarándokol, Palika egy újabb doktorival riogatja a világot. Basszus, mintha az csak elhatározás és nem képesség dolga lenne. Jobb lett volna, ha az asszonnyal tart.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.