Rehabilitáció.
2012.05.17. 19:34
A hófedte sziklák mászása közben - olykor belém villant, hogy Istenem, csak még egyszer ülhessek egy csendesen fodrozódó víz partján és várjam a kapást. Soha többet nem fogok hegyre mászni - ígérgettem magamnak - ha egy zerge, vagy egy fajdkakas azt akarja, hogy meglőjem őket, akkor legyenek szívesek és jöjjenek le onnan a hegyek közül, valami könnyen megközelíthető, sík területre.
A hegyek ormán megfogalmazott óhajom gyorsan teljesült, egy kissé hűvös, szeles időben csendben figyeltem a kapásjelző karikát - amit csak a szél himbált ide-oda, fárasztva a bámuló szemet. De az egyik boton, mintha rándult volna, majd lassan leereszkedett, majd felcsapódott. Ez az! Bevágáskor éreztem, hogy komolyabb a hal. A hajlékony, könnyű bot karikába hajlott, a zsinór szinte vágta a vizet, ahogy a hal jobbra balra száguldott vele. A fék is dolgozott, engedte a halat kirohanni. Élveztem a helyzetet, nem siettem a hal kihúzásával, ugyanis a horgászatnak ez a része maga az élvezet.
Ennél a kifogott pontynál nem kell a lassan klasszikus fohászt mondanom, hogy add Istenem, hogy akkora halat fogjak, hogy ne kelljen hazudnom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szocped 2012.05.17. 22:15:44
Tázikának /így ismeretlenül is/ szívből gratulálok és jó egészséget kívánok mindannyiuknak!
Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2012.05.18. 06:00:54
Paci-ens 2012.05.18. 07:02:24
Egy kicsit elkéstem a kommentel, mert azt hittem, hogy ezt a k.... nagy halat is a fejemhez akarod vágni.