Egy jó könyvvel a kezemben leülök az udvar hűvösébe, halmozva az élvezeteket. A fejem fölött, az udvari lugas gerendáján egy rozsdafarkú fészke lapul, belőle négy kis sárga száj tátog, élelmet várva. Először a nőstény jelenik meg egy bogárral a csőrében, de amikor észrevesz, a közeli kerítés tetejére száll és izgatottan kattog, csetteg, mintha metszőollóval dolgozna valaki a közelben. Nem mozdulok, hogy ne zavarjam, ettől mintha egy kicsit megnyugodna, egyre közelebb rebben, majd villámgyorsan a fészekhez  száll, ahol egy nagy sárga  szájban azonnal eltűnik a bogár.A testesebb hím is vacsorával a csőrében érkezik. Nem tetszem neki, ennek hangot is ad, a farkával nagyokat billent és csetteg szüntelenül. Félénkebb, mint a nőstény, vagy csak óvatosabb. Nem lesz ez így jó - ebből nekem nem lesz olvasás, nekik meg önfeledt etetés. 

Visszavonulok, olvasni bárhol lehet, a madárkáim meg hadd tegyék dolgukat. Nagy szüksége van a kertemnek ezekre a szorgalmas rovarpusztítókra. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.