Évértékelő!

2012.06.01. 09:31

Fiúk, egy kis figyelmet kérek ! A szezon utolsó meccsét játszottuk, így helye van az egész-, sőt az elmúlt év értékelésének is.  Én, mint a csapat teljhatalmú edzője, sőt mindenese, bízvást állíthatom, hogy a mögöttünk maradt két évben erőn felül teljesítettünk,  erről és a velünk szimpatizálókról, csak a dicséret hangján tudok szólani. Igaz, hogy a tabellán az utolsó helyen állunk, de ezt a tabellát a velünk  ellenséges újságírók állították össze, csak a hülye adott-kapott gólok alapján. Nem értem, miért olyan fontos, hogy a kétszáz kapott gól mellett, egyet sem rúgtunk, illetve egyet, de az öngól volt. Felháborító, hogy csak a számszerű eredmények számítanak, egyszer sem vették figyelembe a mezünket, a szép sujtásos mentét és a nemzeti színű  csizmát, ami - belátom -  egy kicsit zavaró lehetett cselezés közben, de sokkal jobban lehetett benne a gaz ellenzékieket fautolni

A nemzetközi porondra is majdnem kikerültünk, mert amikor az egyik meccsünk előtt eljátszottuk a magyar és a székely himnuszt, sokan azt hitték, hogy Székely-Magyar meccs lesz.

Az se érdekeljen bennünket, hogy az a bugris közönség fütyül és fujjol. Beszélnek butákat, hogy a kapott pénzeken a Simácska gyúró épített birodalmat, meg valami Untercsút helyen kivirágzott a műfű a sok pénzen épített pályákon.

Edzői tevékenységem félidejében kijelenthetem, hogy az eddigi út jó, erről nem térünk el semerre, csak a nézőket kell majd kizavarni az országból.

Hajrá Magyarország, hajrá fiaim!

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr334558643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2012.06.03. 06:08:02

Tesó!
Az edzőt azonnal ki kell rúgni!
süti beállítások módosítása