Repeta!

2012.06.23. 17:09

Egy öreg vadászunk "a.ranyköpése" így szól.  A mi területünkön, "meglátni és megszeretni" és azonnal lőni, csak egy pillanat műve  Ugye érdekes átkötés a szerelmi kapcsolat és az általa érzett folyamatos lövési inger között. Szerinte  ugyanis nincs két egyforma helyzet, nincs két lehetőség, azt kell kihasználni, ami éppen akkor adódik..  Zárójelben megjegyezném, ez annyit jelentett számára, hogy mindent meglőtt, ami elé került. Nagy rabsic volt az öreg- de ez már egy másik történet lenne.

Bevallom én sem valami nagy meggyőződéssel mentem ki a disznólövésemet követő második napon ugyanoda, ugyan abban az időpontban - tehát hajnalban -  igazából inkább rókában és egy pár nappal korábban látott aranysakál megjelenésében bíztam. Vendégem is volt ezen a hajnalon,  egy "pályakezdő" kis vadász.

Nem lett igaza az elején emlegetett "nagyokosnak", mert a két nappal előbbi történet, pontosan megismétlődött. Még a lövést is ugyan ott kapta a disznó, a rövid "halálvágta" végén a két rátalálási hely egymástól alig pár méterre volt.

Bizony nagy volt az öröm, a boldogság. Első lőtt nagyvadnak egy szép kan - bizony Diana kegyes ajándéka.

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr894606652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása