- Álltunk a széthasított koponyájú medve mellett és "erőst"  tanakodtunk - meséli az erdész. Most mi legyen? Arra jutottunk, hogy lőni kéne egy másikat, ebben volt rutinunk, hiába várt börtön arra, aki medvét mert lőni, azért a havasok közé nem ért föl a törvény szigora. Ez rendben is lenne, de ilyen gyorsan senki sem tud egy ekkora medvét előkeresni és meglőni így maradt a másik ötlet - hogy kinek van otthon egy hasonló méretű svarcban lőtt medveszőre. Kiderült, hogy mindenkinek volt, de ekkora, illetve majdnem ekkora, csak nekem. 
Előhoztam a bőrt, rápróbáltuk a másikra, bizony jóval kisebb volt. Jött az ötlet, áztassuk be és nyújtsuk. Nyúlt is szegény, már kettő is belefért volna az eredeti medvéből, de még mindig nem fedte a másikat. Ekkor történt a baj, elunta a medvebunda az egrecíroztatást és hosszában végigrepedt. Anyám nesirass - jajdultam föl, egyfelől sajnáltam a medvémet, de még jobban magamat.

Hogy ne szaporítsam, a medvekérdést megoldotta a forradalom, ami vitte magával az elejtőt, csak a széthasított medvéje és az én" repesztettem" maradt utána emlékül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.