A vadászati események mellett, még tennék egy utolsó kitérőt  Erdélybe. Szépen hangzik ez így, de történelmi és földrajzi valóság az, hogy Romániában voltam, hiszen Székelyföld is román "felségterület"  - hogy erről ne felejtkezzen el senki magyar, a Királyhágóig vezető úton, szinte miden villanykarón román zászló leng. Tudd, magyar, értsd magyar, hogy hol is vagy - ez ennek az üzenete.Az eddigi utaimmal ellentétben ez az utazás társas volt, aminek sikere éppen abban van, hogy jó-e a társaság, vagy sem. Mondhatom, remek banda jött össze.

A másik újdonság az volt, hogy végre nem én vezettem, egy kényelmes és magas busz üléséből bámulhattam a tájat, kicsit belelátva a  házak udvarába, a kertekbe, az emberek hátsó udvari "intim-szférájába". Azt hiszem Románia legszegényebb része lehet ez- a magyar határ és Székelyföld közötti rész , ráadásul igencsak elcigányosodva. Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem a benyomásom, akkor csak az a szó jut eszembe, hogy igénytelenség! Rendetlenül állnak a házak, ki-ki kényére kedvére építkezett ( most nem az ősi falvakra gondolok, hanem az újakra). Ahogy írtam, a busz magas ablakából a kerítések mögé láttam - ott pedig a kosz, a piszok és a rendetlenség látványa "fogadott" és minden abbahagyva, félig elkészülve. Félig felépített épületek, félig összedőlt viskók, minden-minden csak félig van megcsinálva. Ez pedig nem a szegénységből fakad, hanem az igénytelenségből. Bánffyhunyad tükrös cigány -palotái is félig készen csillogtatják tükrös tetőiket, hirdetve a magamutogatás röhejes torzóit.

Az összbenyomásom próbáltam megfogalmazni, így ennek a bejegyzésnek  azt a címet adnám, hogy a "félbehagyott Románia".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.