Kicsit unatkozva úszik unokám, tanítom, hogy mellúszásnál a fejét is tegye vízbe, de nem és nem. Így én sem erőltetem. Ekkor megjelenik egy hasonló korú (7 éves) kislány, aki már ügyesen bukdácsol, búvárkodik, azonnal hozzá csapódik az unoka, ettől kezdve együtt csinálnak mindent, már Lúcia  is többet van víz alatt, mint felette.

Figyelem a két gyereket. Alig pár perce ismerik egymást, de már elválaszthatatlanok, szinte össze ér az orruk, amikor kitárgyalják, hogy ki bírta víz alatt tovább. Szívből mosolyognak egymásra, teljesen nyitott mindkét gyermek .Mitől is ez a közvetlenség - gondolkodom. Egyrészről attól, hogy még gyermekek és nem fertőzte őket a felnőttkori merev konvenció, másrészt pedig pozitív kisugárzása van mindkettőjüknek. Ezt az "aurát" - sajnos - én is megérzem, vannak olyanok, akiknek az aurája úgy taszít, mintha ellöknének. De ezzel újat nem mondtam, hiszen a szimpátia, antipátia érzése - többek között - ezen is alapul.

Irigyeltem a gyerekeket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.