Minden elismerésem annak, aki ezt végig csinálja! Én biztosan nem lennék rá alkalmas se fizikailag, se lelkileg. Persze az is lehet, hogy csak ki kellene próbálni. Olyan sok /számomra legalábbis!/ érdekességet hallok, ill. olvasok itt, hogy kedvem volna vadászinasnak állni. Csak azt nem tudom, hogy honnan szerzik azt a mérhetetlen sok energiát nap mint nap!? Tudom, hogy nem ma kezdték, de mi az a mozgatórugó ami hajtja a vadászokat?

@szocped: ...hogy mi a mozgató rugó?
Valami megmagyarázhatatlan, ősi, elemi ösztön, olthatatlan, csillapíthatatlan szenvedély, vágy.
Olyan ez, mint egy lángoló, szenvedélyes szerelem. Legalábbis én ezt érzem.
Testi adottságaim , fizikumom , nem épp a legalkalmasabb a vadászságra.
Ennek ellenére "állom a sarat", mert minden megpróbáltatás okozta fájdalom, gyötrelem elszáll a vadászat alkalmával.
Lázas betegen nem tudok dolgozni, de vadászni már voltam sokszor. Akkor, érdekes mód , nem érzékelem a fájdalmat, mert a szenvedély mindent überel. OLyan ez, mint a kompetitív gátlás.
Tegnap, ahogy álltam én is a napraforgó szélében , szinte izzott a levegő, állig beöltözve, mert napallergiám is van.
AZ ájulás határán álltam, de amikor megjelentek a gerlék, mindezt már nem érzékeltem. "Üresjáratban" viszont én is arra gondoltam, hogy nem vagyok normális, mert ebben a szinte elviselhetelen kánikulában pld. nem tudnék kintt kapálni, mert biztosan elájulnék. Ráadásul, hosszú nadrág, hosszú ing, sapka , zárt cipő, és a "vasdarabot" emelgetni az ég felé.
De az ellentettjére is volt már példa, amikor dermesztő hideg volt, h szinte az ember , szó szerint csonttá fagyott, de mégis szinte lélegzetvisszafojtva ücsörög a lesen órákon át, óvatos vadra várva. Néha fülzsibbasztó csend van, h szinte az ember a saját szívverését is hallja a fülében dobolni.
..... szóval, az igazi vadász.... megszállott, nem egészen normális. Vállalom...