Még az éjszakai munkám sem pihentem ki rendesen, éppen azon gondolkodtam, hogy a maradék tollast is megeszem, amikor idegesítő zajokat, szagokat  hozott felém, a nádast is alig mozgató gyenge szellő. Már megint a kétlábú, meg a csahos szolgája - és ettől az emléktől sajogni kezdett a fenekemben begyógyult seb, amit egy évvel ezelőtt kaptam egy nagy durranás kíséretében.

Menekülni, de óvatosan, mert a veszély nem ott van, ahol a csahos csörtet a nádban, hanem arra, amerre futni akarok, az erdő irányában.  A sajgó fenekemtől feltörnek az emlékek  - nem szabad kirohannom a rétre, inkább az erdész háza felé osonok majd, ugyan ott is egy csahos ugat reggeltől estig, de attól a zörgő valamitől, amire kikötötték, csak kőrbe-kőrbe tud szaladgálni., még akkor is, amikor az udvarról viszem a tollast.

Óvatosan kikémlelek a nádas szélénél, tiszta a terep, nem áll ott kétlábú, hasam szinte súrolja a füvet, úgy osonok. Már majdnem elérem azt a bokrot, ami mögött már a biztonságot nyújtó erdő kezdődik, amikor a  bokor mögött valami mozdul. A durranásra elfelejtenek a lábaim futni, nagy-nagy álmosság tör rám, le kell csuknom a szemem és csak aludni, aludni....!

Azt már nem hallom, amikor a kétlábúak kiabálnak - szép lövés volt doki !

Ui: tegnap kaptam meg a kikészített gyönyörű rókabőrt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.