Már hetek óta etetem a kertem kis madarait,  cinkéket, egy nagyon torkos csúszkát és pár darab élelmes verebet .Nagy a sürgés forgás az etető körül, egyik nap összeszámoltam őket, mintegy húsz kis kosztosom van, pedig még el sem kezdődött az igazi tél, a nagy éhínség ideje.

Van a szomszédnak egy macskája, egy tarka kandúr, aki gátlástalanul lakja az én kertemet is, gőgös tartásban grasszál, mint aki tulajdonos és ezt úgy tudatosítja velem, hogy az ajtó elé kitett cipőimet, kerti papucsaimat, a rettentő büdös vizeletével megjelöli.

Ma még ennél is nagyobb baj történt. Kifigyelte ez az álnok macska a  cinkéket és elkapott egyet. Az Én cinkéimből. A kutyákat összeírják, megjelölik, adóztatják,  de mi van a sokkal nagyobb létszámban szabadon kóborló macskákkal? Először is - ez a cinkegyilkos - nem az én macskám. Zárja be, csukja be a gazdája, élvezze otthonában a kedvencét,  ha éppen álnok, számító, sunyi állatra vágyik. 

A cinke halála bosszúért kiált. De "sicc"-en kívül nincs más"fegyverem", legalábbis lakott  területen belül. Bizony, amíg Dani kutya élt, ilyen gondok nem voltak. Jaj volt annak a macskának aki házszámot tévesztett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.