A sűrű nehéz ködben még a fák ágain gubbasztó varjak is némán billegtek, tudták, hiába is kárognak, a köd hamar elnyeli a hangjukat. A fák leveleiről esőként csepegett a  köd, a  színes bogyós, büszke bokrok is megadóan görnyedeztek a rájuk nehezedő nedvességtől. Egy félig megkopaszodott almafa ágiról fázós gerlecsapat indult útnak, nem nagy meggyőződéssel, ők sem tudták, merre menjenek, ezért tettek egy-két kőrt a fejem felett. Azután puha szárnycsapásokkal belevesztek az egyhangú szürkeségbe.

Ilyen ködhöz a libagágogás dukálna - ha lennének libák. Mostanában csak ritkán jelennek meg a területünkön, a Duna más szakaszait használják éjszakai pihenésre. Pár évvel ezelőtt az ilyen reggeli, ködös sétákra vittem magammal a puskámat és sokszor nem is eredménytelenül. Azt hiszem nem sok vadász mondhatja el magáról, hogy egy focipályán állva is tudott libát lőni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.