...ott hagytam abba, hogy a hegyek között már akkor esteledett, amikor még csak négy óra volt. A Tekeres hegy óriási árnyékot vetett a szomszédjára, annak lába már sötétségbe süllyedt, de ami kiállt belőle, az rőt vörösen csillogott. A tölgyek, bükkök levelei vérvörösen izzottak, a fák közötti kis füves tisztások úgy csillogtak, mintha ezüstből lettek volna.

Volt időm álmélkodni, mert a kosok távozása után csend lett a szórón. Tudtam ugyan, hogy jön valami, mert a kosok egy irányba néztek, majd sietősen elkocogtak. Én is a kosok által jelzett irányba figyeltem és nem is eredménytelenül. Egy disznó konda sorjázott a szóró felé. Elől a nagyobbak, majd egyre kisebbek, a sor végét egy jóképű malacka zárta. Róla majd részletesebben, de annyit előre, hogy spékelve, szalonnával tűzdelve igen finom volt.

A szórón óriási keveredés támadt, egy pillanatig nem maradt a helyén egyik sem, mindig az a falat kellett volna nekik, amit a másik evett,  pedig pótkocsinyi káposzta volt kiszórva. Ej, disznók, disznók,  lassan olyan önző disznók  lesztek, mint az emberek - gondoltam, de közben folyton fényképeztem, mert ritkán láthatok kilenc disznót egy-rakáson.  

 Megtárgyaltuk a Gyuri vadőrrel - szerinte "suttogva" -  hogy a legkisebbet meglövöm, ha egy kicsit is különválik a többiektől. Alig pár perc múlva ez is megtörtént.  Gyors zsigerelés, a disznócskát a les alá húztuk és vártuk az értünk jövő autót. Újra tömtem a pipámat és a pipafüst eregetése közben, szépen, halkan, magához ölelt a teljes éjszakai sötétség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.