Ha már a muflonoknál tartunk, eszembe jut egy régi történet, még azokból az időkből, amikor  Nagybátony és  Terenye lakói szépen együtt éltek, Bátonyterenye néven, az én hajamban és szakállamban pedig egyetlen ősz szál sem volt még.  A sok sok emlék közül az első szalonkám elejtése is ehhez a helyhez kötődik.  Egy hétig ünnepeltük - de ezt már leírtam valahol.

A   bányászokból és erdészekből álló itteni vadásztársaságnál  ügyködött a -palócosan ejtett - Lószló nevű vadőr haverom, akinek szakértelménél, csak huncutsága volt nagyobb. A vadászterület fő vadja a szarvas volt, de disznókat is lőttünk szép számmal.  A muflon ismeretlen volt ezen a részen, még csak elkóborló példányt sem látott senki, a katonák jól karbantartották a kerítéseket. a szomszédos honvédségi zártkertben.

Egyik alkalommal, a megérkezésem örömére iszogatott többedik pohár után, Lószló mesélni kezdett. Mielőtt belekezdett volna, megesketett, hogy amit hallani fogok,soha senkinek nem mondom el .Gondoltam, valami nőügy lesz, ami egyáltalán nem volt szokatlan, de örömömre egy vadásztörténet kerekedett a vallomásból.

Folytatom!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.