Hát hiába, de megöregedtem!
Már a szaglásom, és a fülem sem a régi.
Ez a kövér kandúr már megint itt járt, és nem vettem észre,pedig csak egyszer kapjam a fogam közé,és kirázom a bundájából!
Állandóan a kis csivitelő sárgák felé sündörög, úgy hogy jobb lesz vigyáznom, mert ha el kap egyet is, nekem kitelik az obsit.A gazda leszid, és lehet hogy sétálni sem visz el többet, amit én úgy imádok.
Harcra fel!
Csak gyere ha mersz mert,én készen állok, kivéve ha alszom, ami az utóbbi időben elég gyakran előfordul,főleg a kaja után.

Tesó! Tökéletesen azonosultál Berci kutyával, ezért ezúton is megkérnélek, hogy hazajövetelemkor ne pisilj már be örömödben!

@Acél Csaba: ... de kutyául mennek itt a dolgok. Hála Istennek!
Ha választani lehet, én is inkább a kutyusom gondolat - és érzésvilágával azonosulok, mint mondjuk a politikusokéval. Nem is tudom, h egyébként az említett állatfajt nevesítették-e már,és vajon felvették-e a fajok rendszerébe, bár remélem h nem, mert csak szégyent hozna az állatvilágra (is).
Egyébként, épp most olvastam, h a legújabb kutatások
(nem britt kutatók) is azt támasztják alá, h a kutyusok és a gazdik hasonlítanak egymásra, temperamentumban, őszinteségben, mentalitásban és egyébként szocializációban is.
Nyilván, ez már a fajta kiválasztásnál is jelentkezik, hiszen egészen "más" embertipusok választanak pld. harcikutyákat, ezzel szemben én ugye a Goldit. Most ahogy visszagondolok, volt egy bejegyzésem, amikor agyonra dícsértem a kutyusomat, a kutatások szerint amennyiben hasonlítunk egymásra, akkor a ráaggadott dícséret rám is visszaszáll. Jujdejó!!!
Már régóta lesben álltam, valami kutyás témára várva. Most ráfaragtatok megint velem.
Itt is elújságolom, h a legszebb ajándékot karácsonyra a kutyus kapta, egy szigetelt ólacskát. Igaz, kicsit előrehozva neki az ajándékát, dehát sürgetős volt a hideg miatt.
Jóérzés volt látni, ahogy birtokba vette szinte azonnal.
Az ólacskába sok-sok meleg holmi is került, amit rendre kipakol reggel, kihúzza a hóra. Én aztán mindennap megszárítgatom, és amikor már vacsizott, és besötédetett, akkor egy számára óvatlan pillanatban gyorsan megint becuccolom a sok meleg holmit a kis vackába, és gyorsan lekapcsolom a villanyt és beszaladok.
Így aztán, amikor a sötétben, jobbhíjján megtér a kis odujába, csak annyit észlel, h valami jótündér megint elárasztotta sok-sok melegséggel és puhasággal az ólacskáját. Gondolom, jóérzés neki ráfeküdni , amikor kinnt már röpködnek a mínuszok. Meg sem fordul abban az okos kis buksibájában, h kipakolja. Én pedig este többször is meglesem, ahogy édesdeden alszik.
Mindig melegség járja át a szívem, h jót tettem neki, hogy gondoskodhattam róla, ő pedig elfogadta.
Igaz, minden reggel, amikor kisüt a napocska, akkor kirámol.
De aztán megint jön a jótündér, aki megszáritja, és előkésziti majd estére.
Így megy ez nálunk , amióta beállt a hideg.
Igaz, nem kérdezte senki, akarok-e beszélni a kutyusomról, de hát..... bocsánat, én már csak ilyen vagyok.
De hogy mondókám ne legyen teljesen öncélú, hozzátenném, h szeretném remélni, h minden gazdi felelősségteljesen gondoskodik a négylábújáról, mert a cudar hidegben ők is fáznak. Főleg amelyiknek nincs olyan vastag bundája, tán kicsit öregecske, betegecske.
Jó érzés lenne azt hinni, h egyetlen kutyus sem szenved télen (sem).
Persze tudom, hogy rengeteg hajléktalan ember is van, akiket keményen érint a zord idő. Ha belegondolok, különösen az ünnepek közeledtével, hétrét facsarodik a lelkem.
De sajnos a világ baját egy ember nem tudja megoldani.
Az is elég lenne, ha mindenki csak a közvetlen környezetére figyelne jobban.
Idáig bírtam eljutni a kutyusoktól, de a gondolatsorba beleillik: a gondoskodás, a törődés, és hogy amit megszelidítettünk azért felelősek vagyunk.
Ámen!

@csőrike1: egyszer már leírtam valahol, hogy az embernek élete van, a kutyának sorsa, mégpedig olyan, amit a jószerencséje( vagy szerencsétlensége ) kimért neki. Hektornak óriási szerencséje van, de - ahogy látom - a gazdijának is. Ez egy nagy találkozás !

@Acél Csaba: Igen , úgy van.
Én tartom szerencsémnek,h egy ilyen kutyusnak lehetek a gazdija.
Ha belegondolok, valahányszor rossz napom van, elég csak kimennem hozzá, és máris mosolyt fakaszt az arcomra.
Azt hiszem, h Ő egy szeretet gombócka.
Igazi terápiás kutyus lett- akarva, akaratlanul.

@csőrike1:
Tanítsad meg neki a mosást,és a teregetést,és lehet hogy
utána saját maga bepakol.
Igaz ez csak az enyhébb évszakokban működik,és igen sokáig fog tartani.
Az én vizslám sem bírta elviselni az óljában a bélelést,még akkor sem ha a gazdi szaga volt rajta.Még az ól ajtajára felerősített függönyt is lerágta.Mosni már tudott,mert rendszeresen belerakta az akkor még meglévő előkerti tavacskába a báránybőr ciháját.Teregetni megtanulni, viszont semmi kedve nem volt, csak hurcolta boldogan azt a rettentő büdös irhát, mutatva:látod milyen szépen kimostam!

@Acél Csaba:
Gazdi ígérem, hogy csak a cipődre fogok pöttyenteni egy keveset,mert ez a végtelen örömöm követeli tőlem, hogy végre hazajöttél.

@Paci-ens: A mosásnak a beáztatási fázisa Hectornak is megy, ő is berámol a kerti tóba, bár most befagyott, így rám maradt a
mosás.