" Négykerék"

2012.12.14. 17:18

Vadászatban igaz, hogy nincs jobb, a rossz időnél, mint amilyen volt már jó pár éve, éppen  decemberben. Kicsit hasonlatos a mostanihoz, csak több hóval és nagyobb hófúvással. Nem fogadtam meg  Dr.Végh Endre rettentő szellemes - "A Murphy és a beteg vadász" - c. könyvében leírtakat, miszerint a négykerék meghajtás arra jó, hogy ott akadjak el, ahonnan már segítséget sem lehet hívni.

Szóval, abban a havas decemberben úgy gondoltam, hogy felülök egy röpke órácskát a vadászterületünk egy távoli lesére, mert disznók járták a környéket. Én magam is meglepődtem, milyen szépen törte Nivám a havat, már csak pár méter volt hátra, amikor őzek ugrottak ki az útmenti nádasból, "akikre" én úgyannyira rácsodálkoztam hogy elvétettem a keskeny csapást és az utat szegélyező mély barázdába csúsztam. Úgy állt ott szegény autóm, szinte az oldalára fordulva, mint egy süllyedő hajó. Se té' se tova - ahogy itt mondják.

Szerény becslés szerint is kb. kilenc kilométernyi gyaloglás várt rám. De nem  is lett volna baj, ha közben nem kezd esni a hó - nem is esni esni, szakadni - és nem sötétedik be.

Még nincs vége!  Sem a történetnek, sem a megpróbáltatásomnak !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr384965602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2012.12.16. 08:24:49

Ügyes a blogot üzemeltető, mert szinte óránkénti bontásba látható az idelátogatók száma. A tegnap estének két vesztese volt, az X faktoros Csoboth Adél és én. Igaz, őt kétmillióan nézték, engem meg senki sem olvasott.Majd cserélünk, én éneklek ő meg írogat. Ajjaj!

Paci-ens 2012.12.16. 09:55:28

Tesó!
Leküzdöttem a nehézségeket, a technikai analfabétusomtól függetlenül.(azért még egy villanykörtét ki tudok cserélni)
Már tegnap hajnalban olvastam a blogodat, és eszembe jutott amikor én is elástam magam egy vadászat alkalmával a Nissannal.
Pámer Misi haveromnál vadásztunk,Györkönyben,Évával együtt,novemberben.
Két még lábon álló kukorica szár között kellett bemenni, hogy rendes rálátásunk legyen a szóróra.
Már eljutottam majdnem a végéig úgy hogy a kocsi eleje,már maga előtt tolta a földet amikor elakadtam.Se té, se tova.
Egész éjjel ültünk a Nissan motorházán, és vártuk a reggelt.
Na nem egész éjjel, és nem a motorházon.
De hajnalban lőttem egy szép malackát!

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2012.12.16. 10:56:41

@Paci-ens: szerintem mindenkinek voltak-, vannak nagy elakadásai, négy keréken, két keréken meg két lábon is. A lelki"elakadások" már nem oldhatók meg traktorral.De egy jó "csörlő" azért nem árt. Azt persze már megértő embernek hívják !
süti beállítások módosítása