A "cicázással"  jól eltelt az idő, a lesen gyorsan belebújtam a les-zsákba és kényelmesen - ahogy egy keskeny deszkán ez lehetséges - elhelyezkedtem. Az erős szélben a pipa meggyújtása némi gondot jelentett, de örömmel konstatáltam, hogy páros számú gyufát használtam el, ami a saját babonám szerint jót jelent.

Még kettőt sem szívtam, amikor az erdő sarkánál kilépett egy tehén. . Egy öreg vezértehén. És utána sorjáztak ki a többiek, fiatal bikák, tehenek, borjak és vonultak felém, szinte egymás lába nyomába lépkedve, mint egy hosszú vonat. Számolni kezdtem őket, harmincnál már nehéz volt, mert a sor eleje a lucernatáblához érve szétszéledt, de negyvenen biztosan voltak. Még csak ekkor lépett ki -  a többiektől nagy óvatosan lemaradva - egy  bika. Egy nagy, öreg bika. A pára és az esti szürkület lassan a tájra telepedett, már a távcső is bizonytalan képet adott a bika agancsáról, csak annyit tudtam megállapítani, hogy a jobb szárán koronás, de, hogy a bal száron mi van - azt már elfedte az estéli homály.

Ugyanis nem mindegy. Nem vadászoknak mondanám, hogy ez szabályozva van.  Ha szabályos a bika agancsa, ilyenkor már nem szabad lőni.

Amilyen halkan csak tudtam, "megszöktem" a lesről,  nehogy megzavarjam őket.

Majd ma....!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.