Lehet, hogy már túl hosszúra és unalmasra sikeredik a "szarvasokkal táncoló" történetem, most befejezem. Ezen a napon, azaz tegnap, már három órakor elindultam, hogy az erdőből kiváltó szarvasokat a lesen fogadjam és bírálni tudjam. Ez volt a ravasz tervem.

Egész nap ködös volt, de erre az időre kicsit már a Nap is derengeni kezdett, szóval az égiek is mellém pártoltak. A taktikám másik része az volt, hogy autóval megyek a lesig, hogy mihamarabb a tetthelyre érkezzek.  Éppen a lucernatábla közepénél tartottam amikor az enyhe dombhajlat mögül szarvasfejek kezdtek emelkedni, sorban, mintha most nőttek volna ki onnan. Fékezés, motor leállítva és elkezdtük egymást vizslatni.  Közben a szarvasok szép lassan feltápászkodtak, némelyik legelni kezdett, de a vezértehén mereven nézett továbbra is. Én is őket, legalább tíz percig. Patthelyzet alakult ki, mondjuk a puska kéznél volt, akár lőhettem volna tehenet, borjút, de engem az öreg bika érdekelt, "őt " meg nem láttam közöttük.  Takarodót "fújtam",  óvatosan meghátráltam, egészen a lesig. Gyorsan felmásztam rá, de mire felértem a szarvasok eltűntek. Még azt sem láttam, hogy  merre.

Viszont a vadmacska újból megjelent és nagy nyugalommal elvonult előttem. Bevallom, a szálkeresztet az oldalára passzítottam. "Elvileg" lőhettem volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.