Az olvadó hó sártengerré változtatta a határt, néhol egybefüggő tavacskákat alkotva. Valahol ott vezetett az út is, a víz alján, de nagy a kockázat, mert  nem tudni, milyen mély a pocsolya.  A lesig gyalogolva a csizmám talpa alatt  cuppogott  a vizes rét, szóval ez az, amikor alul felül víz vesz körül. Ugyanis a nappali derengő napfény után, egyre sűrűsödő nyirkos köd kezdett ráülni a tájra. 

Azt már bizton tudtam ,hogy rövid lesz az esti ücsörgésem. Liba vadászatoknál nagyon örülök a ködnek, de most szarvasra jöttem, úgyhogy nem barát, hanem ellenség lett a köd.  Lassan leereszkedett az estéli szürkület is, Ilyenkor szoktak az őzek kiváltani a szemközti fenyvesből. De nem mozdult  semmi, sem szarvasok, de még a percre pontosan megjelenő őzek is elmaradtak. Csak egy öreg nyúl baktatott keresztül a réten, de ő is sietőre fogta, mintha kergetnék. Nem értettem mi végre ez a síri csend, hová lettek a megfigyelt őzek, szarvasok.

Ekkor felhangzott a szemközti erdőből az aranysakál kisérteties vonítása, először egy, azután kettő, három. Rémes ez a hang, el is hiszem hogy menekül tőle minden vad, talán még a szarvas is, hiszen a borjúja sincs biztonságba a falkában vadászó toportyánoktól. Bevallom ettől a hangtól az én hátamon is szaladgált a hideg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.