Emlékszem ám rád, tudom, hogy amikor jössz azzal a kutyaszagú autóddal,  munka  lesz számomra. De mit is beszélek a számmal, dehogy munka az, hanem igazi élvezet.  Megyünk valamerre, hegyen völgyön és amikor kiszállunk, te valamit nézegetsz a földön, meg valami olyanokat mondogatsz, hogy rálövés helye, meg ilyesmiket, de  - már megbocsáss, ha a szemedbe mondom - hogy  nagyon béna vagy, mert én már érzem a szagot, a finom vérszagot, tőlem akár már indulhatnánk is. Jól emlékszem, amikor a múlt évben lövettél egy őzbakot de az eltűnt a kukoricásban. Nem szeretem az őzeket keresni, de a kedvdért megtettem. Jól rámordultam arra az emberre, amikor meg akarta fogni a mi bakunkat.  Ahhoz csak te nyúlhattál hozzá. Én meg néztelek, míg kiszedted belőle a finomságokat.

Van nekem gazdám, de az nem visz ilyen helyekre, azért várom ám, hogy gyakrabban gyere értem. Tudom, nem vagyok valami barátságos, a civileket sem nagyon kedvelem, de téged nagyon, veled a világ végére is elmennék.
Ha nem haragszol meg érte, a gazdámat is kedvelem, de vele sosem megyünk vaddisznók, vagy szarvasok vérnyomán.

Tegnap a gazdám szomorú volt és veled beszélgetett. Olyan búcsúzás valami lehetett, mert átadta neked a vezetőpórázom, meg a nyakörvem. Éreztem én, hogy a gazdám készülődik valahová, mert állandóan pakolt, rámolt, meg valami idegen nyelven telefonálgatott.

Sziszi kutya - a hannoveri véreb - a hasamra támaszkodva kedveskedett és nézett rám azzal a gyönyörű, szomorú szemével.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.