Ha jól emlékszem, az unokámmal tavaly volt téma az elmúlás, a halál. Mégpedig a kutyusainkkal kapcsolatban, hiszen  Dani, az öreg tacskó, szinte - az akkor csak hat éves unokám - kezei között halt meg. Féltettem , hogy rossz hatással lesz rá a tragikus esemény.  Azzal vigasztaltam - amivel magamat is - hogy a halála egy új valami kezdete,  hiszen az égi vadászmezőkön fog jókat vadászni. Nem tudom, mi zajlott le a kis lelkében, de azt hiszem megértette.

Pár nap múlva azért rákérdezett,  hogy "ugye ti örökké fogtok élni"?  - Igyekszünk Kicsim, igyekszünk - mondtam neki  - mert jobb nem jutott eszembe.  De a szándékot komolyan gondoltam. Hogy akkor hitte-e ezt vagy sem, nem tudom. Tegnap - egy évvel később -  kaptam meg a választ rá.  Az úgy történt, hogy Berci vizslával sétáltunk. A unoka fogta a pórázt és az öreg kutya - legszebb korszakát idézve - ment a lába mellett. Nagyon büszke volt erre az unoka, hiszen többen is látták, hogy ő milyen bátor és hős.

Ebből az eufóriából fakadt ki belőle az alábbi mondat. - Papa, ha te már nem leszel, akkor majd én fogom ám sétáltatni a Bercit, meg majd veszek neki tápot, meg mindent.  Most még nincs erre pénzem, de majd gyűjtök. Te csak legyél egészen nyugodt.

Tényleg nyugodt lettem. Ugyanis hét évesen már megértette, hogy nem csak a kutyák élete, hanem az embereké is véges, de csak annyiban, hogy  valami ugyan  lezárul -  de más formában, lélekben,vagy akár kutyasétáltatásban - majd  folytatódik. Viccesen hangzik, de én is megnyugodtam hogy jó kezekben lesz majd a póráz.. Meg az összes többi szép és jó,  amit még át tudok adni neki !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.