Szemét !
2013.04.05. 13:00
Sorompóval van lezárva az ártérbe vezető erdei út., ráadásul tábla is jelzi, hogy kedves "illetéktelenek" innen netovább. Még szeméttel megrakodva sem - de erről majd a végén. A védelem és óvás jogos, mert itt a természet olyan, amilyennek önmagát alakítja, az ember keze még nem tette be a lábát - hogy ezzel a nem túl vicces képzavarral éljek.
Tavaszi-őszi árvizek idején, a Duna - a sorompó ellenére is - megérkezik, kicsit átrendezi a terepet, hoz is, visz is, de a végeredmény mindig ugyanaz, az ártéri erdőkre jellemző csodálatos biológiai egyensúly megmaradása. Flóra és fauna, harmóniában - nevük akár szerelmeseké is lehetne - amiben az egyik nincs meg a másik nélkül. Ez így igaz, mert a növényzet és az állatvilág a biodiverzitás pillérei.
Hogy is kerülök én ebbe a nagy fene harmóniába? Hát úgy, hogy a terület háborítatlansága mágnesként vonzza a vadakat, létszámuk már veszélyezteti az előbb emlegetett egyensúlyt és ilyenkor már a vadászat is szóba jön. A mértéktartó, selejtező jellegű vadászat. Ezt teszem.
No de visszatérve a sorompóhoz. Hiába minden, a szemetelők előtt semmi sem szent, egy fél teherautónyi illegális szemetet borított valaki az erdei útra. Nem tudom, kinek az ötlete volt a vidéki szeméttelepek felszámolása. de azt elérte vele, hogy szeméthegy lett az egész ország.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.