A közeledő dörgések morajlássá folytak össze, a villámlások kékes fényétől, szinte nappali fény árasztotta el az erdőt, hogy a köztes szünetben még sötétebb legyen. A tisztást övező nyárfák komor várfalként sejlettek elő a kísérteties fényben. Szinte vártam Hamlet apjának szellemét, ahogy megjelenik a Helsingőri vár bástyáján - ugyanis ebben a darabban próbálta a rendező a a reflektorok kapcsolgatásával és egy cintányér verésével a vihart imitálni.  Ott is félelmetes volt, pedig tudtam a trükköt. Ezen az estén nem volt trükk, minden valódi volt, a félelmem is.

Áldottam az eszét annak, aki a lest készítette, fedettre és kőrben majdnem zártra, így teljesen védve voltam a felhőszakadástól is. Ha akartam volna sem tudtam volna hazamenni, mert az autómat elég messze hagytam.  Ki gondolta volna, hogy a szép tavaszias napból, ilyen goromba éjszaka lesz.Tíz óra felé járhatott az idő, amikor történt valami.

A tisztás közepére kiszórt kukoricán, valami feketét világított meg az egyik villám. A másodiknál is még ott volt, de már tudtam, hogy micsoda. A harmadik villámnál már a vállamnál volt a puska. Szerintem a disznó még most is - a hűtőház magányában -  azt hiszi, hogy a villám ütötte agyon.

Az eső elállt, viszont a szúnyogok milliárdja felébredt és dagadtra csipkedtek, mire a zsigereléssel végeztem. Nem könnyen adja - ez az ártéri terület - a vadászsikert.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.