Kicsit merész lesz a hasonlat köztem és Erőss Zsolt között, de mindenki a saját teljesítőképességéhez méri, hogy mit- és mennyit bír..Ő túlbecsülte önmagát és a hegy "bosszút" állt. De ez sem igaz, ez is csak olyan rafinált játék a szavakkal, mert a hegy csak tette a "dolgát". Szépen írta valaki, hogy a hegyek Erőss Zsolt szívét már rabul ejtették, most a testét is. Rendkívül felkészült hegymászó volt, de mégis csak egy gyarló kis parány a hegy oldalában, a fagyban és az oxigén -hiányban. A küzdelmet elvesztette, de a hegy sem nyert. Mert a küzdelmet saját magával vívta és önmagával szemben maradt alul.  "Visszavágó" pedig nincs!

Ha nem is ilyen drámaian, de önmagamhoz képest én is átéltem már, hogy milyen az, amikor már nem a test, hanem a szív - vagy nevezzük akaraterőnek - viszi előre az embert. Ez tavaly  volt, amikor fel kellett kapaszkodni  2200 méterre, derékig érő hóban, hóráffal a lábamon, hátizsákkal puskával a hátamon. Már leírtam ezt a vadásztörténetet, ami arról szólt, hogy az Osztrák Alpokban fajdot akartam lőni. 

 Nem sikerült, mégis sikeres volt a vadászat, mert megtudtam magamról, mennyit birok. De én többet nem kockáztatok. Hacsak....! Vadászvér,  bolond vér !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.