Hát megjött, itt van, hajnal négyre ideért. Torokszorító látvány a Duna, ahogy önmagából kikelve rohan a gátak között, hozva magával az Alpokban lezúduló víztömeget és az útjába kerülő szennyet, mocskot - mintha egész Európa minden baja, vétke, természet elleni merénylete itt lenne most nálunk, hogy azután majd  továbbszáguldva, mindezt beleokádja a tengerbe.

Annyi bűnt követtünk már el a Duna ellen,  csoda, hogy csak most lázadt föl. Soroljam? A  kivágott erdők, ami miatt a nagy esőzések akadálytalanul rohannak le a hegyekből,  - közvetlenül a part mellé épülő városok, falvak, amik megfosztják az árterektől -  a gátak, kövezések, át nem gondolt folyamszabályozási módok, stb - mind mind a mi hibánk, nagy fene gőgünkben már azt gondoltuk, hogy leigáztuk ezt a folyót.  Most büntet, több száz év bántását veri le rajtunk. A győzelem mámora hatja át azokat, akik már túl vannak rajta, de ez a legnagyobb hiba, amit  elkövethetünk. Olyan győzelem ez, amikor az "ellenfél" csak megkegyelmezett nekünk, amiért pofátlanság lenne a pezsgő ünneplés, inkább egy szerényen elmondott köszönő ima, fohász lenne méltó a kegyelemhez.

Kitartást a védőknek, irgalmat kérve a Dunától.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.