Na végre ! A téma a fűben hever, egy kis piros lyuk csillog  az oldalán, ahonnan egy dörrenés után, ártatlan lelke felszállt az égi mezőkre. Semmi más "bűne" nem volt, mintsem az, hogy olyan agancsot növesztett, ami - neki ugyan nagyon megfelelt - de az emberek által megszabott feltételeknek, nem. A vadász- naplómba ez úgy kerül majd  bejegyzésre, hogy lőttem egy szép selejt bakot.

Az Északi szél, gyorsan kisöpörte a meleget, a pulóver ellenére  majdnem fáztam. Igazából, még alig helyezkedtem el a lesen és  a szél miatt a pipám meggyújtásával kínlódtam, amikor egy szép kan futott át a réten, az egyik erdőtagból a másikba. Ezt meg mi lelte ? Hová igyekezhet? Talán tud valami jó édes szilvafáról, ami alá lepotyog az érettebbje? - meditáltam, kissé csalódottan.

Jött, elment, lövéshez messze volt, gondoltam - ezzel a disznós kalandnak mára vége. De nem. A folytatásban a pipám lesz a főszereplő. Ugyanis alig negyed óra múlva - szinte a les melletti nádasból - csobbanást hallottam.  Ez, csak a disznó lehet, vágott  belém a felismerés.  Letettem a pipám - de ekkor már ott is állt a disznó nádas szélén, szinte felkínálva az oldalát. Kapom, kapnám a puskám, de a pipámat vertem le vele, aminek koppanására eliramlott a méretes kan. Hát ezt jól "elpipáztam" - állapítottam meg, de nem ezekkel a szavakkal.

Érdekes-e vagy sem, de egy csipetnyi csalódottságot sem éreztem. Ugyanis, akinek csak a meglőtt vad okoz örömöt, az csak egy puskás ember, nem  pedig vadász. Ez pedig óriási különbség.

Fél óra múlva meglőttem a bakot!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.