Két héttel ezelőtt, még  hőség ülte meg a tájat, az esti órákban sem csitulva. A sárgára aszalódott kukorica kornyadtan lógatta satnya termését, nem sok jóval kecsegtetve az aratásra várókat. - Megértem már sok-sok évet - mondogatták az öregek,( velem együtt ) de ilyen meleget - mint az idei - még sosem.

Lehet, hogy volt már ilyen, de az idő elmossa a régmúlt rossz dolgait, csak a jókat dédelgetve. Így van ez rendjén, így marad  egészséges a lélek.

Az erdő is némán, álmosan  tengette napjait, kicsit sajnálva a korai sárgulást. Nem akarok még lombtalanul csúfálkodni - sóhajtotta az öreg, görbére nyomorodott akác. De jó is neked tölgy komám, te csak tavasszal veszted a leveleidet - én meg lassan elhullatom mindet, mert eső nélkül, ez lesz a sorsom.

Nem sok jóval kecsegtetett a szeptemberi szarvasvadászat sem.   Azután a hosszan tartó hőséget, kifújta az északi szél, eső is esett bőségesen. Ettől életre kapott a természet, az üresnek hitt erdőben "orgonálni" kezdtek a bikák.

Elkezdődött a szarvasbőgés!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.