Az erdőből kiszűrődő ágreccsenések, motoszkálások igencsak reménykeltőek voltak. "Reményt " ugyan még nem lőttem, de tele voltam bizakodással, hogy a remény "testet fog ölteni", egy disznó, vagy szarvas formájában. Ketten ücsörögtünk a lesen - Anti baráttal, a kötél idegzetű erdésszel - ugyanis az ő vendége voltam erre az estére.

De volt még velünk a lesen egy nemkívánatos "vendég" is, a megfázás. Hogy ne köhögjek, cukrot szopogattam, így aránylag csendben agonizáltam. Antit is kínáltam, de nem kért. Pedig jobb lett volna ! Ugyanis egy hatalmas tüsszentés robbant ki belőle,  de olyan elemi erővel, hogy még a les is belerezdült. 

Antinak már több aranyköpését is feljegyeztem, ezen az estén gyarapodott a lista - mondjuk okafogyott volt a sugdolózás - hogy "Csabám, én ennél többet már nem tudok tenni az érdekedben"...!

No, innentől kezdve már szétröhögtük a továbbiakat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.