Erős fantázia kellett hozzá, "magam alá" képzeljem az atomtemetőt. Az őszi színekben pompázó összefüggő erdők, köztük vadföldekkel, zölden sarjadó lucernával, a szelíd dombok, a meredekebb hegyek, a gondozott lesek, a jó minőségű cserkelő utakkal - és még sorolhatnám az ország egyik legszebb vadászterületének erényeit - egyszerűen nem engedik, hogy a négyszáz méter mélyen szunnyadó Paksi hulladékra gondoljak. De nem is kell, mert földrengés biztos kőkoporsóban feleződnek a kis atomocskák.

Két fiatal bika ballagott ki a lucernára. Jóízűen falatoztak, de valami nézeteltérés támadhatott köztük, vagy a jóllakottságot kellett levezetniük, mert egymásnak estek és tologatták egymást ide-oda. Az őzek sem vették komolyan a két siheder csattogást, mert alig pár méterre tőlük, békésen vacsoráztak.

A les alatti mélyedésben kukorica sárgállott, mögötte egy sózó virított, ide vártam a disznókat. Nyolc óra körül - amikor már  a tele-Hold szinte nappali fénnyel árasztotta el a tájat, a szemközti erdőből hallatszó csörtetések , varászütésre megszűntek. Csak találgatni tudom, mi történhetett. Vagy megtaláltak egy váltót, amin csendesen továbbálltak, vagy a nappali világostól riadtak meg és egyszerűen kővé dermedtek. Csak azt nem tudom, hogy mik, szarvasok-e, vagy disznók.

Az én pipám füstje ebben most ártatlan volt, mert más felé sodorta a szél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.