Szél cibálta felhők árnyéka versenyt fut a fénnyel, kigurul az erdőből, rá a mezőre, onnan is tovafut, nádast borzol, vizet fodroz, ezen a szél szelíden felkacag, gyorsan visszaszalad és jól megcsiklandozza a lesen ülő vadász ősz szakállát.

Nem megyek tovább - súgja - itt maradok nálad, majd segítem a parázsló pipádat, mert odébb már gyertyák égnek, lángjuk félénk, gyenge, nem akarok kárt tenni benne.

Maradj csak szellő, jó helyen vagy nálam, segítesz majd emlékezni, révedni az elmúlásban, ültessed mellém sorba az elmenteket - csak egy pár szóra, hogy itt legyenek.

Keskeny a mezsgye, ahol még-, vagy már vagyunk, vagy nem vagyunk, ahol a jelen és a múlt találkozik, amikor emlék lesz a jelenből és a múlt én leszek.

Figyelj szél - ugye kérhetlek - ha majd egyszer valaki keresne, mutassad meg neki, hogy hol álljon meg egy percre, tudod, itt van az a hely, nem messze, ahol végleg veled lehetek, mindörökre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.