A füzekkel szegélyezett Duna holtágából,  alattomosan kúszott felém a nyirkos hideg, versenyt futva a sötéttel, de döntetlen lett, egyszerre vettek körül. Vadászatban babonás vagyok, így nem véletlen, hogy éppen hét réteg volt rajtam, de még így is majdnem fáztam a lesen.A még szürkületben kihúzó kacsák is visszaérkeztek már a Dunára, hatalmas csapkodással, hápogással mosták le magukról az "út porát".

- Te Kázmér! - pörölt az egyik kacsahölgy. - Már szólni akartam, hogy rendesen mossad meg a szárnyad-alját, mert a mértéktelen zabálástól olyan büdös a hónod alja, mint egy pudvás párnaciha.Ha nem mosakszol rendesen, meg nem kenegeted a tollad azzal a finom faggyúval, bárcás-lotyó legyen a nevem, ha tavasszal nem mástól lesz tojásom. Értetted?

No, lett is erre olyan csobogás, hápogás, hogy alig hallottam meg a száraz fű suhogását, ahogy a disznó óvatoskodott a szóró felé. Jól láttam a disznó kontúrját, de akkor is először a távcső került a szemem elé, hogy kiféle, miféle a látogató. Már nagyon megérdemeltem ( volna) ezt a disznót, mert annyi kukoricámat megevett, amin egy háztáji is kövérre hízott volna és annyit ültem itt - "őt" várva - amennyit egy anyósverésért sem kap az ember.

Szóval az ilyen helyzetre mondják, hogy ezt csak elcseszni lehet. Sikerült!  Ahogy fázós kézzel toltam előre a puska biztosítóját, az jókedvében, hogy végre dolga van, olyat kattant, amit még egy süket disznó is meghallott volna.

Hát ezt jól "elkattantottam" ! Baráti kőrben ezt persze nem így mondom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.