Azok a ronda kis bacik nem elégedtek meg a torkom begyullasztásával, rámásztak a hangszálaimra is, "akik" nem voltak hajlandóak kiadni emberi hangokat, csak valami érthetetlen tyúk-kárálást, olyat, mint amikor a kotlós egy kövér gilisztát talál.  Ezt ugye sürgősen abba kellett hagynom, ha nem akartam totál nevetséges lenni. Azért, ha teljesen halkan suttogtam - és ha valaki nagyon fülelt rá - akkor valamicske, alig hallható hang  "kijött" belőlem.  Nem is volt rossz a hatás. Ugyanis a suttogásomra mások is kezdtek velem suttogva beszélni. Reflex szerűen - de nagyon aranyosan. Túl zajos, harsogó világunk milyen szép is lenne, ha kicsivel több csend lenne ! A Kerubi vándor fordításából idéznék:

"Nem a csend van két szó között,

Hanem a szó van két csend között

Szólni nem az tud, aki szólni tud,

 Szólni az tud, aki hallgatni tud."

Sok buta szónál többet érhet - olykor - egy okos hallgatás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.