A tavaszt idéző tél - ami csak a naptár szerint az - úgy öleli a hetyke tavaszt, mit ahogy egy roskatag aggastyán vezeti oltár elé a fiatal menyecskét. Csalfa mindkettő, az öreg vőlegény csak fiatalodni szeretne, a huncut menyecske meg gazdagodni.

Még a fácánokat keressük a kisebb nádasokban, de a fejünk felett két bíbic szárnyal jajongva, fészkelő helyet keresve. Pacsirták fújják a magasban szerelmi dalukat, a hírek szerint az első szalonkák is megérkeztek. A szálláscsináló gólyák is sorra landolnak a fészkeik kosarában. Először a hímek érkeznek, mire az asszonynépség megérkezik, megszépüljön a zilált fészek.

Az idén nem volt igazi tél, csak olyan kicsit ijesztgetős és  máris itt a tavasz. Illetve ahogy írtam, szinte kézen fogva voltak itt, tavasz a télben és télben a tavasz.

A fácánok is szétszéledtek már, elhagyták a nádasok fedezékét, ezért az egy-két lövési lehetőségért igen sokat kellett gyalogolni. De ez még sosem volt akadálya a jóérzésünknek. Sőt !

Sok kilométer és  négy fácán ! Meg egy jóleső fáradtság.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.