A korai tavasz magokat ültető biztatása, a fűnyírót igénylő lelkesen sarjadó fű, a bokrok égbeszökő ágainak metszegetése...és még sorolhatnám az okokat, ami miatt mostanában nem ültem ide betűket kopogtatni. De most itt vagyok, itt vagyok, vagy ahogy egy réges-régi történetben elhangzott, itt fatyok, itt fatyok...!

A történet röviden. Az ember tragédiáját játszották Szolnokon , Bessenyeivel, mint az Úr hangjával. Nyilván nem mostani a történet, az akkori szabadtéri színpad helyén már ki tudja mit építettek, a szereplők közül sem él már senki. Szóval szépen ment, folydogált a történet, a nézők - közöttük fiatalkori énem is -  lélegzet visszafojtva sodródtunk a történettel, de volt még egy plusz néző is, igaz nem a nézőtéren, hanem a színház kőkerítésének falára felkapaszkodva, mint potyautas, Ő volt Ádám - hogy finom fogalmazzak - a város közkedvelt, vidám  bolondja.

 Elérkezett a drámai csúcspont, amikor az Úr megszólalt Bessenyei csodás zengő hangján, hogy Ádám, hol vagy? Nos, a kerítésen kucorgó Ádám megszólítva és megtisztelve érezve magát, jó hangosan és nagy vidáman rikkantotta vissza:  itt fatyok, itt fatyok .

Mondhatni, nem egy vígjáték az Ember Tragédiája, de ezen az estén a röhögéstől percekig fuldoklott a közönség.Ádám - nos nem a darabbéli - hanem a kerítésen ülő - elégedetten vigyorgott, frenetikus sikere volt!

Szóval itt vagyok !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.