Egymáshoz simulva -  a dombok hullámzását követően -   két széles csíkban fut be az erdőhöz a friss vetés kifakult, esőért vágyakozó barna földje és egy arany színben csillogó, embermagasságúra nőtt repcetábla .A legmelegebb színek, az erdő mindenféle zöldje, a barna  és a sárga, a les lábánál találkozik, nagyképűen azt is mondhatnám hogy - rajta ülve - én vagyok a három szín keveréke.

A lebukó Nap is rácsodálkozik a repce csillogására, kéjesen fürdik benne, hiszen egy kicsit az ő gyermeke is. A repcében egy szarvas tehén feje "úszik", mint egy keskeny csónak, lépésenként hullámozva, olykor figyelőn megállva.A hátam mögött zizzen az erdő, kicsit nyújtanom kell a nyakam, hogy meglássam a zaj gazdáját. Egy fiatal, még barkás őzbakocska  éppen az erdő szélén nőtt zsenge füvet csipegeti, amikor felkapja a fejét, mintha zöld bajusza lenne, olyan mókásan állnak  ki belőle a fűszálak.

A repcéből egy teljes díszben pompázó fácánkakas bújik elő., nagyot nyújtózkodik, szárnyával verdes egy sort, majd elrikkantja magát, hírül adva mindenkinek, a családalapításon túl van, mostantól az asszony neveli a gyerekeket. Azután, nekiiramodik és mókásan lelapulva nyargal a kiszáradt szóró felé, ahonnan még egyszer a világnak kiáltja örömét.

Az esti szürkületben egy róka is elősompolyog az erdőből, indulna körútjára. Lehet, hogy éppen a nagyhangú kakasra fájt a foga, de ezt már nem engedhettem...!

Disznólesre mentem, ez lett belőle. Sosem rosszabb cserét !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.