Jegyzőkönyv !

2014.06.08. 16:40

Kedves összegyűlt barátaim, ellenségeim - hallod róka koma? - egyszóval mindenki. A mai rendkívüli gyűlés oka az, hogy a múltkori  szavazás története- és eredménye  úgy kiszivárgott, innen, mint a pinty, de hogy ne sértselek meg kedves madárka, inkább úgy, mint ahogy valami politikus nevezetű - sem nem állat, sem nem növény - képződményeknél szokott. Hallod nyárfa? - neked még a szemed sem áll jól!  Nem te susogtad el - persze teljesen véletlenül -  hogy mit döntöttünk a pipás ember ügyében?

Másoktól kell hallanom, hogy kihallgattak bennünket ? Igaz, nem titok, hogy a pipás ember továbbra is teregetheti a magánéletünket - persze az én pikáns dolgaimat leszámítva. Tudjátok az erdőnek, az erdő lakóinak - szóval nekünk., nem csak fülünk van a szépre, a jóra, a csendre és a nyugalomra, hanem szánk is, amivel ki így, ki úgy, a világnak tudja kiáltani az örömét, bánatát.

Ilyet az ember is tud, ugyanis beszélni mindenki tud.  Írni már nehezebb, így mondják emberéknél. Tudom én, amit tudok ! A pipás embernek legutóbb küldtek biztató sorokat, hogy ne dobja el a tollát, mert úgy jár vele, mint a vizslájának dobott bottal. Saját szememmel láttam, hogy milyen meghatódottan szívta legutóbb a pipáját és amikor te, kedves szarvasborjú odasomfordáltál az általa kihordott kukoricához, akkor csak mosolyogva nézte, ahogy telezabálod magad. Máskor legyél visszafogottabb, úgy hallottam sokba van ez neki.

De a szeretet pénzben nem mérhető.

Köszönöm !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr636288484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása