A horgász-tó gazdájának a fia, igencsak meglepődött, amikor hajnalban rányitottam a kis faházban. Nem gondolta, hogy lesz olyan bátor ember( a bolond szinonímája) aki ilyen reménytelenül borult, esős időben pecázni akar. Vízhatlan ruha, csizma volt rajtam - innentől kezdve már engem nem érdekelt az időjárás. Vadászatban edzett embernek a pecálás csak egy vidám móka.

Én is így gondoltam, pláne akkor, miután már vagy két órája a botok mozdulatlanul mutattak a tó közepe felé, a zsinóron lógó színes karikákat  is csak a szél libbentette meg olykor-olykor. Szóval dög unalom volt az egész. Tíz óra felé - varászütésre - egyik kapás jött a másik után - olykor mindkét boton.  Pár perces fárasztás járt mindegyiknek, miután vékony zsinórokkal horgászok. Akasztás, fárasztás, szákolás - majdnem egy órán keresztül, azután - ahogy megindult, megszűnt. Éppen ideje volt, mert piszokul elfáradtam.

Ekkor az egyik botom  - horgászok tudják mi az - egy jókora pellettel szereltem fel.  Aki nem horgászik, annak annyit, hogy ez egy olyan méretű csali, ami csak "nagypofájú" hal szájába fér bele. Ahogy jó lapjárásnál a játékos.emeli a tétet, én is azt gondoltam, ha már hal, akkor legyen nagy! Közben hazamenetelhez pakolásztam. Még jó, hogy olykor a botomra is pillantottam - mert valami húzni kezdte bele a tóba. Éppen el tudtam kapni a nyelét.

Bevallom, a következő kb. fél-, háromnegyed óra az eddigi horgászélményeim csúcsa volt. A szákolásnál már volt segítségem - szerencsémre -  mert alig fért bele a 7.1 kg-s nyurga ponty.

Végre akkora halat fogtam, amihez már nem kell hazudni - mint ahogy azt a klasszikus pecás fohász  tartja!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.